Munkácsy Mihály
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8500 Pápa, Aradi u. 10.-12.
Telefon: 06-89/313-648

Tagozataink

Általános képzés

 

Az általános képzésben résztvevő kisdiákok ugyanakkora óraszámban tanulják az egyes tantárgyakat, mint a másik két osztályban. A technika azonban kivétel, amit emelt óraszámban tanítunk. Első osztálytól alapozó jelleggel, szakköri keretben megismerkedhetnek a tanulók az angol nyelv alapfogalmaival
Rendszeresen járunk kiállításokra, tárlatokra. Várjuk azokat a gyerekeket, akik ügyesek, van fantáziájuk a rajzhoz és türelmük a feladatokhoz!

Emelt óraszámú matematikaoktatás

 

A 2013/14. tanévtől indítottuk útjára az emelt óraszámú matematikatanítást, amit 5. osztályban az emeltszintű matematikaoktatás követ. A gyerekek szorobánnal tanulnak számolni, ami rendkívüli módon felgyorsítja és egyszerűvé teszi a fejszámolást. Fegyelemre, precizitásra nevel, ami megmutatkozik más területen is (íráskép, finommotoros mozgás, fegyelem, gyakorlatias szemlélet, logika). A szorobán mellett kiemelt szerepet kap a sudoku, a sakk és más logikai játékok megismertetése is.

A német nemzetiségi képzés

 

Iskolánkban 15. éve működik felmenő rendszerrel német nemzetiségi osztály. Nyelvoktató programunkat azoknak kínáljuk, akik első osztálytól kezdve heti 5 órában szeretnék tanulni a német nyelvet és megismerni a nyelvet beszélők történelmét, kultúráját. Az 1. osztályban a nyelvi tartalmak figyelemfelkeltő átadásával próbáljuk megszerettetni tanulóinkkal a német nyelvet. A későbbi évfolyamokban pedig célunk a nyelvi ismeretek praktikus használhatóságának biztosítása. A német nemzetiségi osztályunkba azokat az iskolaérett gyerekeket várjuk, akik olyan képességekkel rendelkeznek, hogy a nyelvtanulás miatt velük szemben támasztott magasabb követelmények sem jelentenek megterhelést számukra.

Kiemelt helyen a testnevelés

 

Célunk a tanulók fizikai állóképességének, egészséges testi fejlődésének biztosítása, erőnlétének fokozása. Belső igény kialakítása arra, hogy a rendszeres testmozgás a napi elfoglaltság részévé váljon. A mindennapi testnevelés keretében heti öt órában tanítjuk a testnevelést, amihez délutáni tömegsport foglalkozás, edzés társul. Lehetőségünk van az úszás alapszintű elsajátíttatására is.
Testnevelés tanításunk a jövőben színesedik azáltal is, hogy a tantervünk előírja a küzdősportok alapvető mozgásainak oktatását. Így tanítványaink számára a JUDO fortélyainak megismerésére is lehetőséget tudunk biztosítani.
Eredményeink: Évek óta a város legeredményesebb iskolája vagyunk az éves pontverseny alapján. Tornászaink, úszóink, atlétáink sikeresen szerepelnek a diákolimpiai versenyeken. Labdarúgóink a városi egyesületek igazolt sportolói. Meggyőződésünk, hogy a tanulás és a sport jó szervezéssel megfér egymás mellett, sőt kiegészíti egymást.




ELÉRHETŐSÉG
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

8500 Pápa, Aradi u. 10-12.
Telefon: 06-89/313-648
Fax: 06-89/324-751



www.munkacsy-papa.hu

ESEMÉNYEK
2025. április
H K Sz Cs P Sz V
010203040506
07080910111213
14151617181920
21222324252627
282930
 

Aktualitások
2025.04.16.
„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” (David Brower)   Április 16-án a Természettudományos munkaközösség képviseletében Dócziné Turbók Julianna és Győri...

2025.04.16.
Április 15-én került megrendezésre az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában a járási népdaléneklési verseny. Iskolánk tanulói kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.   MINŐSÍTÉSEK: 2.n osztály...

2025.04.16.
Tarczy Lajos Általános Iskola 13. alkalommal szervezte meg a Pápai járási Bíró Károly rajzversenyt, amelyen Tóth Boglárka 7.nn osztályos tanuló bronz minősítésben részesült. Gratulálunk!   ...