Munkácsy Mihály
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8500 Pápa, Aradi u. 10.-12.
Telefon: 06-89/313-648

Aktualitások

Határtalanul! 2023 – Erdély

2023.06.09.

 Határtalanul! 2023 – Erdély
„Irodalmi és történelmi hősök nyomában kincses Kolozsvárott és környékén”


Iskolánk idén ötödik alkalommal nyert a Határtalanul pályázaton. A programnak köszönhetően magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával szomszédos országok magyarlakta területeire utazhatnak el több napra. Célja, hogy a gyerekek megismerjék a Magyarország határain kívül élő magyarságot, s hogy személyes kapcsolatok alakuljanak ki a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok között.
Az általános iskolákból a hetedik évfolyamos tanulók vehetnek részt a Határtalanul Programban. Pályázatunkat tavaly nyáron adtuk be. A számos úticél közül végül Erdélyre esett a választásunk. Négy napos utunk témája „Irodalmi és történelmi hősök nyomában kincses Kolozsvárott és környékén” volt.
A kirándulást már a tanév elejétől kezdve nagyon várták a gyerekek. Az utazás előtti hetekben előkészítő órákkal, Erdéllyel kapcsolatos előzetes feladatokkal még jobban ráhangolódtunk erre a négy napra.
Május 9-én hajnali 5 órakor végre útnak indultunk 42 tanulóval és 5 pedagógus kísérővel. Koradélután érkeztünk első állomásunkra, Nagyváradra. Itt csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, aki végig velünk tartott, és minden helyszínen hasznos, érdekes információkkal látott el minket. A hosszú út után mindenkinek jól esett egy kis séta a ragyogó napsütésben. A katolikus székesegyház és Szent László király szobrának megtekintése után Ady Endre nyomába eredtünk. Végigjártuk a belvárost, megtekintettük az Ady Endre Múzeumot, az Adyt és irodalmi társaságának tagjait ábrázoló szoborcsoportot, az EMKE kávéházat, ahol Ady megismerte Lédát.
Kis utazás után megérkeztünk a Király-hágóhoz, amit „Erdély kapujának” is neveznek, hiszen innen beszélhetünk a történelmi Erdélyről. A kilátás, a havas hegycsúcsok a távolban mindenkit elvarázsoltak.
Nagyenyedi szállásunk elfoglalása előtt még betértünk Bánffyhunyadra, ahol kívülről és belülről is megtekintettük Kalotaszeg legnagyobb, 13. századi református templomát.
A második napot a tordai sóbányában kezdtük. Talán ezt a helyszínt várták a gyerekek a leginkább. A tordai sóbánya egy sóbányászati múzeum, ahol nemcsak a sófalakban, sóból képződött cseppkövekben gyönyörködhettünk, hanem a több száz éves bányászati szerkezetek működésébe is bepillantást nyerhettünk. A bánya mélyén aztán egy óriáskerékről csodálhattuk meg ezt a lenyűgöző földalatti világot. Egy biztos, nem okozott csalódást!
A délutánunkat Kolozsváron töltöttük. Először a Házsongárdi temetőbe látogattunk el, ahol sok híres magyar nyugszik. Zászlóőreink közreműködésével Apáczai Csere János sírját meg is koszorúztuk. Innen elsétáltunk a Brassai Sámuel által alapított, gyönyörű Füvészkertbe. Utána a Szent Mihály templom előtt a Mátyás király és vitézei szoborkompozíciót néztük meg, majd nem messze Hunyadi Mátyás és Bocskai István szülőházát is megtekintettük.
A legtöbb helyszín kirándulásunk harmadik napján várt ránk. Ezen a napon ismerkedtünk meg alaposabban Nagyenyed városával, ahol a szállásunk is volt. Reggel ellátogattunk a Bethlen Gábor Kollégiumba, egy teljesen magyar iskolába, ahol megismerkedtünk az ottani hetedikesekkel és tanáraikkal. Bemutattuk egymásnak településeinket, iskoláinkat, és nagy örömmel láttuk, hogy a gyerekek szinte azonnal megtalálták egymással a közös hangot, és új ismeretségeket kötöttek. Többen azóta is tartják a kapcsolatot a nagyenyedi hetedikesekkel. A gimnáziumi látogatás után átsétáltunk az erődtemplomhoz, ahol egy újabb koszorúzással egybekötve megemlékeztünk a Nagyenyeden 1849 elején történt tragikus eseményekről.
Ezután a távolból már többször megcsodált Tordai-hasadékot néztük meg egészen közelről. Erdély egyik legismertebb, legnépszerűbb kirándulóhelye ez a kettéhasadt hegy. A kalandos kirándulás során függőhidakon kellett átkelnünk, meredek sziklafalak mellett haladtunk el a szurdokban. Felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára!
Délután már Torockóban voltunk, ahol a mondás szerint kétszer kel fel a nap. Először egy rövid sétát tettünk a település hangulatos utcáin, majd a Néprajzi Múzeumban megismerhettük a településre jellemző kézzel festett bútorokat, régi népviseletüket, s a torockói népművészet egyéb alkotásait.
Torockótól nem messze található Torockószentgyörgy. A falutól két kilométerre áll Erdély egyik legimpozánsabb középkori várának romja. A meredek sziklafalakat megmászva ide is felmentünk a gyerekekkel, akik nagyon élvezték az újabb kalandot.
A nap zárásaként még betértünk Gyulafehérvárra, ahol megcsodáltuk a város történelmi központját, és a székesegyházban megkoszorúztuk Hunyadi János sírját. Ezután visszatértünk a szállásra, ahol az utolsó esténk is nagyon jó hangulatban telt.
Péntek reggel aztán búcsút vettünk Nagyenyedtől, és rövid buszozás után Kőrösfőn tettünk még egy kisebb sétát. Az első három nap ragyogó, napsütéses időjárása azonban nem tartott ki péntekig, így az utolsó napra tervezett sebesvári kirándulásunkat az eső miatt már nem tudtuk megvalósítani.
Ennek ellenére semmi hiányérzet nem maradt bennünk. Rendkívül tartalmas, változatos, élményekkel teli napokat töltöttünk Erdélyben. Biztos vagyok benne, hogy minden résztvevőnek egy örök emlék lesz ez a kirándulás!

 

Koszorúzás a Házsongárdi temetőben videó: [link]

 

További képek itt>>


ELÉRHETŐSÉG
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

8500 Pápa, Aradi u. 10-12.
Telefon: 06-89/313-648
Fax: 06-89/324-751



www.munkacsy-papa.hu

ESEMÉNYEK
2024. október
H K Sz Cs P Sz V
010203040506
07080910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
 

Aktualitások
2024.10.10.
 2024.10.10-én látogatást tettünk iskolánk néhány nyolcadikos tanulójával a Batthyány Lajos Szakképző Iskolában a Kisalföld ASZC szervezésének keretein belül. A program változatos formában, nagyon...

2024.10.10.
 A 6. évfolyamos tanulóink ínycsiklandó hidegtálakat készítettek technika órán, amit utána jó étvággyal el is fogyasztottak.       További képek itt>>

2024.10.10.
Szórádi-Tóth Száva tanulónk az Ausztriában megrendezett íjász világbajnokságon az I. helyezést érte el a női-gyermek kategóriában.   Gratulálunk!