A 4. évfolyam június 5-én Budapestre kirándult. Fő céljuk a Fővárosi Állat- és Növénykert volt, de sétát tettek a Hősök Terén és a Városligetben is. Az állatkertben az állatokon és növényeken kívül meglátogatták a Varázshegy című új létesítményt, mely az ország legnagyobb természettudományi élményközpontja. Ez a különleges kiállítás elegye az állatbemutatónak, interaktív múzeumnak és a játékos szórakoztatásnak. Rengeteg információt közöl a világ élőlényeiről. Nagyon jól érezték magukat!
Szívesen fogadtuk a Polgárőrség felajánlását, hogy iskolánkba hozzák az elektromos motorokat. A gyerekek nagy izgalommal várták, hogy a felépített akadálypályán kipróbálhassák ügyességüket, bátorságukat. A program során a közlekedési jelzőtáblákkal is ismerkedtek a napközis tanulók. Köszönjük Bitai Sándor polgárőrnek a szervező munkáját.
Több mint ezer néző előtt zajlott iskolánk tornabemutatója a Városi Sportcsarnokban. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint a nézők vastapsa, mellyel jutalmazták a csoportok, osztályok, évfolyamok produkcióit. Gratulálunk minden résztvevő diáknak és felkészítő tanárnak!
Iskolánk 2012. június elsején szervezte meg a hagyományos Munkácsy Napot. Először egy-egy előadást tartottak meghívott vendégeink:
Babják Tamás
Balikó András
Nyulasi József
Somogyi Zoltán
Varga András
Végh József
A nap további részében a játéké volt a főszerep és vidám hangulatú kézműves foglalkozások sora várta a diákokat.
Május 30-án délután került sor a Petőfi Sándor Gimnáziumban a 2011-2012-es tanévben megrendezett angol nyelvű levelezős országismereti verseny eredményhirdetésére. Iskolánkból 6 tanuló követte végig a feladatokat az év során, s kivétel nélkül mindenki nagyon szépen vette az akadályokat az angol ünnepekkel, ételekkel, a királyi családdal és a sporttal kapcsolatban. Dan Eszter (7.a) oklevelet kapott, a többiek a helyezéseik mellé könyvjutalmat kaptak:
Kovács Flóra (8.a) I. helyezett
Tóth Sándor Balázs (8.a) IV. helyezett
Piller Károly (7.a) IV. helyezett
Patka Henrietta (8.a) V. helyezett
Svetz Botond (7.t) VII. helyezett
A Spartacus pályán verőfényes napsütésben, jó hangulatban, sok-sok játékkal töltötték el szabadidejüket a napközisek gyermeknap alkalmával.
Május 25-én az 1.a osztályosok Pápa nevezetességeivel ismerkedtek meg. Jártak a Kékfestő Múzeumban, az Esterházy Kastélyban. Éhségüket finom pizzával csillapították. A kirándulás vidám játékkal fejeződött be a Várkertben.
A Telefonos Lelkisegély-Szolgálat felhívására iskolánk Aradi úti járdaszakaszán rajzversenyt hirdettünk. A cél az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a segítségnyújtásnak erre a formájára. A versenyben a 4. n osztály vett részt. Munkájuk során 13 ötletes alkotás született.
A 2.n osztály az iskola épülete melletti virágoskert kialakítását és gondozását vállalta. A gyerekek rengeteg virágtövet, hagymát gyűjtöttek össze szüleik segítségével, melyeket nagy lelkesedéssel ültettek el.
2012. május 16-án hívtuk össze a Diákparlamentet, a diákság képviselőin kívül részt vett az iskolavezetés és az osztályfőnökök. A tanulók aktívan jobbító szándékkal tették fel kérdéseiket és fogalmazták meg kéréseiket.
Az 1.a osztályosok elhatározták, hogy ,,örökbe fogadják’’ az iskola udvarán található virágtartókat. Maguk választották és fizették ki az egynyári virágokat, amiket aztán nagy lelkesedéssel ültettek el. Rendszeres öntözéssel gondoskodnak róluk, hogy sokáig gyönyörködhessünk bennük.
Iskolánk tanulói sikeresen vették az ELMŰ-ÉMÁSZ által szervezett tanulmányi verseny fordulóit és bejutottak az országos döntőbe. A Budapestre vezető út már nem volt problémamentes, mert a főváros határában lerobbant a kisbusz és nem kis szervezkedés árán sikerült a csapatnak egy órás késéssel a helyszínre jutni. No de minden jó, ha jó a vége! A csapat különdíjban részesült és az iskola számára egy Philips típusú televíziót nyert.
www.energiasuli.hu/20120521_lezarult_a_tanulmanyi_verseny
Csapattagok:
Bódai Ákos 7.n
Gratulálunk a sikerhez! |
![]() |
Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php
Május 11-én a mentőszolgálat nyílt napján vettek részt az 1. a osztályos tanulók. Beülhettek a mentőautókba, betekintést nyerhettek a mentősök életébe, feladataiba.
Május 11-én a 4.a osztály ellátogatott a Pápai Lovas Club területén megrendezett „Lovasmajális”- ra. Csodálatos idő volt, jót lovagoltak, kocsin is utaztak, emberekkel és állatokkal barátkoztak. Megtudták, hogy a „betyárok” kedves, gyermekszerető emberek.
A csoport élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodva indult vissza az iskolába.
Május 9-én délután a 4. n osztály és az iskola zenekara műsorral kedveskedett a Barátok utcai idősek otthonában élő édesanyáknak, nagymamáknak.
Május 11-én rendezték meg Ajkarendeken a megyei német nemzetiségi tanulmányi versenyt, melyen 12 általános iskola tanulói mérték össze tudásukat. A verseny írásbeli és szóbeli részből állt. Nyelvtani teszt, szövegértés, témakifejtés, társalgás, képleírás szerepelt a feladatok között. Iskolánkat 2 kategóriában egy-egy tanuló képviselte.
Az 5-6. osztályosok között Varga Rebeka (6.n) I. helyezést ért el.
A 7-8. osztályosok között Szautner Bálint (7.n) II. helyezést ért el.
Gratulálunk és büszkék vagyunk az eredményekre.
A madarak és fák napján a Várkertben rendezett jó hangulatú akadályversenyen tanulóink az alábbi programokon vettek részt és adtak számot ismereteikről: madár és növény felismerés, fa magasságának mérése, természetvédelmi TOTÓ, Activity, társasjáték Veszprém megyéről.
Legjobbjaink: I. Sólymok csapata 7. N
II. Koala csapata 7. T
III. Spongebob csapata 7. A
Iskolánk felső tagozatosainak május 9-én madarak és fák napja alkalmából szünetekben vetélkedőt hírdettünk, melyen tanulóink madárhangokat hallgattak illetve madarakkal kapcsolatos zenei és vers részleteket kellett felismerniük.
Legügyesebb osztályaink: 1. helyezés - 7. N
2. helyezés - 7. A
3. helyezés - 6. T
Május 10-én adott otthont iskolánk a Pápai Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében lezajlott német nyelvi szépkiejtési versenynek. Iskolánk tanulói 3 kategóriában nagyon sikeresen szerepeltek.
Nyelvjárás kategória: Különdíj: Hauber Henrik 1. n
5.6. osztály: I. helyezett: Varga Rebeka 6.n
II. helyezett: Csillak Eszter 6.n
7.8. osztály: I. helyezett: Nyilas Édua 7.n
Az szép eredményekhez gratulálunk!
|
|||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V | |||
01 | 02 | 03 | 04 | ||||||
05 | 06 | 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | |||
12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | |||
19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | |||
26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |