Munkácsy Mihály
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8500 Pápa, Aradi u. 10.-12.
Telefon: 06-89/313-648

Aktualitások

Kirándulás Ausztriába

2012.10.08.

Október 6-án a felsős német nemzetiségi osztályok tanulóiból álló kis csapat Ausztriába kirándult. Először Doborjánban emlékeztünk meg Liszt Ferencről, aki itt született és 10 éves koráig itt élt. Utána Fraknó várát csodáltuk meg. Bécsújhelyen megkerestük az 1752 óta működő katonai akadémia épületét, majd megtekintettük a dómot. Utolsó állomásunk Sonnleiten volt, ahol elsétáltunk a festői vízesésig.
 

  Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Az aradi vértanúkra emlékeztünk

2012.10.05.

Ünnepélyes keretek között emlékeztünk az 1848-49-es szabadságharc leverésére, az "aradi 13" kivégzésére. A megható műsort a 6. és 7. évfolyam tanulói adták elő.

 

   Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php

 


Állatok világnapja a napköziben 2012

2012.10.05.

Október 4-én az Állatok világnapja alkalmából plüss kutyusokkal népesedtek be napközis csoportjaink. A gyerekek nagy örömmel, lelkesedéssel mutatták meg társaiknak négylábú kedvenceiket.

   Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Fehér és fekete szerzetesek nyomában

2012.10.03.

Fehér és fekete szerzetesek nyomában jártak a 3.a és 3.n osztály tanulói. A Bencés templomban Zsuppán István tanár úr érdekes történetek segítségével ismertette meg a gyerekekkel a templom építésének történetét, az akkori emberek életét, szokásait, a pálos és a bencés szerzetesrend életének egy-egy mozzanatát.


  Képek:
www.munkacsy-papa.hu/index.php


Diákönkormányzati nap szeptember 28-án

2012.10.02.

Már több éves hagyomány iskolánkban, hogy a "DÖK" nap keretében a természetben töltenek el egy napot az osztályok. Jó hangulatban, sok játékkal telt a nap a "Malom"-horgásztónál. Egyre több szülő is csatlakozott a programunkhoz, akik finom bográcsgulyással, cicegével várták az éhes gyereksereget.



Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Az 1.n dísztököt szüretelt

2012.10.01.

Áldozó Rebeka és családja meghívta az 1.n osztályt a kertjükben termő dísztökök leszedésére. A termésből minden kisgyerek hazavitt egyet, a többi a termet fogja díszíteni. A nagy sétával egybekötött szüreten mindenki jól érezte magát.
 

Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Papírhulladékot gyűjtöttünk

2012.09.27.

Az idei tanévben is szeptember végén szerveztük meg a papírhulladék gyűjtését. Mivel versenyt hirdetünk az osztályok között, tanulóink lelkesen hozzák délutánonként szüleik és nagyszüleik segítségével az otthon felhalmozódott, feleslegessé vált papírt.

Képek: www.munkacsy-papa.hu/index.php


,,KISKUKTA’’ a napköziben

2012.09.27.

Napközis csoportjaink havonta egy-egy alkalommal évszakokhoz, ünnepkörökhöz kapcsolódva különböző finomságokat készítenek az iskola tankonyhájában.
Szeptember 26-án délután az egészséges életmódhoz kapcsolódva a 10-es számú napközis csoport (4.a, 4.t) többféle gyümölcsből ízletes gyümölcssalátát készített, amit jóízűen el is fogyasztottak.


  Képek: www.munkacsy-papa.hu/index.php
 


Takarítási világnap

2012.09.20.

A takarítási világnap alkalmából a Diák Öko-csoport tagjai, illetve a napközis tanulók szemetet gyűjtöttek az iskola környékén.

Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Iskolánkban járt a FIZIBUSZ

2012.09.19.

Rendhagyó fizika órán látványos kísérleteket mutatott be diákjainknak Tóth Pál tanár úr. A tanulók a legnagyobb lelkesedéssel a folyékony nitrogénes és az elektrosztatikus kísérleteket fogadták.



Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Iskolánk színes műsorral készült, amit teltházas érdeklődés fogadott szeptember 15-én a Vajda Péter lakótelepen


    Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


A II. Pápai Nagy Sportágválasztón jártunk

2012.09.17.

2012. szeptember 14-én iskolánk felsős tanulói délelőtt, az alsósok pedig délután ismerkedtek a különböző sportágakkal a Sportcsarnokban és annak környékén a sportágválasztó rendezvényen.


     Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Iskolagyümölcs program iskolánkban

2012.09.12.

Szeptember 10-én megérkezett iskolánkba az első gyümölcs szállítmány. Az alsó tagozatos tanulók heti 4 alkalommal gyümölcsöt kapnak, ezzel is ráirányítva a gyerekek figyelmét az egészséges életmód fontosságára.

 

  Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php

 

 

 


Részt vettünk a Német Nemzetiségi Napon

2012.09.10.

78 tanulóval vett részt iskolánk a Német Nemzetiségi Napon, melyet idén szeptember 7-én rendeztek meg. Az iskola énekkara után az 5.n osztályosok színdarabja következett, majd a furulyások, a zenekar és az iskola nemzetiségi néptánccsoportja adott színvonalas műsort. Szereplésükhöz gratulálunk!

      További képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Első nap az iskolában

2012.09.03.


 


Évnyitó

2012.08.31.

2012. augusztus 31-én 17:30-kor megnyitottuk a 2012/13-as tanévet.


Képek: www.munkacsy-papa.hu/index.php


Az idei nyáron is 4 turnusban, évfolyamonkénti elosztásban vehették birtokba az alsó tagozatosok a város turistaházát Döbröntén. A nyári program nagyon népszerű a gyerekek körében, hisz tudják, hogy itt mindig felejthetetlen élmény vár rájuk. A tábor életét a játék, az alkotás, a vigalom hatja át.

További képek: www.munkacsy-papa.hu/index.php


Rajzos siker a 4.a-ban

2012.07.18.

A játékfesztivál alkalmával meghirdetett "Motoros" rajzpályázaton
Kuna Fruzsina 1. helyezést
Kalmár Ramóna 2. helyezést
Porga Adrienn pedig 3. helyezést
ért el.
Mindhárman a 4. a osztály tanulói. Gratulálunk ehhez az igazán szép sikerhez!


Tanévzáró ünnepély

2012.06.18.

Intézményünkben 2012. június 15-én ünnepélyes keretek között búcsúztattuk el a 8. osztályos tanulóinkat és zártuk le a tanévet. A kitűnő tanulóink boldogan vették át a jutalomkönyveket és a tíz alkalomra szóló Várkertfürdő bérletet. Az ünnepség végén óriási taps kíséretében kitört a vakáció és elkezdődött a táborozás időszaka.

Képek: www.munkacsy-papa.hu/index.php    


ÖKOISKOLA lettünk!

2012.06.08.

Intézményünk elnyerte az ÖKOISKOLA címet. A jövőben még inkább ennek szellemében tevékenykedünk. Energiatakarékos módon élünk és óvjuk, védjük környezetünket.



ELÉRHETŐSÉG
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

8500 Pápa, Aradi u. 10-12.
Telefon: 06-89/313-648
Fax: 06-89/324-751



www.munkacsy-papa.hu

ESEMÉNYEK
2025. május
H K Sz Cs P Sz V
01020304
05060708091011
12131415161718
19202122232425
262728293031
 

Aktualitások
2025.05.12.
Az idei tanévben a 8. n osztály 3 fős „Tausendschön” csapata indult a VUK (Verein für ungarndeutsche Kinder) által meghirdetett 5 fordulós országos német nyelvi és kulturális online vetélkedőn...

2025.05.12.
 A 3.A osztály nagy örömmel emlékezett meg a Madarak és fák napjáról. Sok sok szép alkotás készült.   További képek itt>>

2025.05.09.
Május 7-én került sor a járási német és angol verseny szóbeli fordulójára. Ez egyben a megmérettetés döntője volt, melyre az írásbeli fordulóról 69 tanuló jutott be. Német és angol nyelvből 8 kategóriában...