Munkácsy Mihály
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8500 Pápa, Aradi u. 10.-12.
Telefon: 06-89/313-648

Aktualitások

Népszokások projekt - kézműves foglalkozás

2013.03.14.

A Népszokások projekt keretében szalmából készítettek tojástartó kosárkákat a 6. évfolyam tanulói. A kézműves tevékenység vezetője Benedekné Gosztonyi Hajnalka volt.


Képek:
www.munkacsy-papa.hu/index.php


Huszár látogatott az 1.n-be

2013.03.13.

Március 15-re emlékeztek az 1.n osztályban. Délelőtt az ünnep történelmi hátteréről tartottak interaktív foglalkozást. Délután Varga Sándor hő. huszár főhadnagy volt a vendégük, aki mesélt a huszárok tetteiről, bemutatta ruházatukat, fegyverzetüket. Huszárnótákat is tanultak, csákót is készítettek. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták a vendéget, sokat kérdeztek tőle. Megható és tanulságos nap volt.


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Gergely-járás 2013

2013.03.13.

„Gyertek gyerekek iskolába…” hangzott a kiszámoló az iskola aulájában március 12-én, ahol Szent Gergely vitézeinek öltözött 2. a osztályosok elevenítették fel e naphoz kapcsolódó népszokást a közeli óvodák nagycsoportosainak meghívásával. A vidám, énekes, táncos műsorban a bátor ovisok is szerepet kaptak. A délelőtt folyamán még a leendő első osztályosok bekapcsolódhattak egy-egy osztály tanórai munkájába is.


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Ovisuli második foglalkozása

2013.03.13.

Az ovisuli második foglalkozásán a tornateremben és az informatika teremben játszahattak a nagycsoportos óvodások.

Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Projekt a 6. évfolyamon - Tavaszi ünnepkör, népszokások

2013.03.12.

2013. március 6-án Reidmar Linda a Kékfestő Múzeum néprajzosa tartott előadást a tavaszi ünnepkörhöz kötődő népszokásokról, s ezzel az előadással útjára indult a három hetes projekt a 6. évfolyam tanulói számára. Témája: Népszokások.


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Alkotónap a 9-es napközis csoportban

2013.03.11.

A 9-es napközis csoport február 28-án alkotónapot szervezett. A lányok tavaszváró virágok készítésével töltötték az idejüket. A virágözönnel színesebbé tették az osztálytermet és az otthoni lányszobákat. A fiúk is aktívan részt vettek ebben a munkában, de őket a fizika rejtelmei kötötték le. Napkollektor alapú fűtésrendszert terveztek és készítettek.


9. csoport (4.n és 4.t osztály)


 


OVISULI programsorozat indult iskolánkban

2013.03.07.

Iskolaváró rendezvénysorozatunkat március 5-én indítottuk, melynek keretében három alkalommal várjuk az érdeklődő nagycsoportos óvodásokat és szüleiket. Míg az iskolásjelölt gyerekeknek a leendő tanító nénik anyanyelvi, matematika, kézműves és sportfoglalkozást tartanak, addig szüleik megismerhetik az iskola által kínált képzési formákat. Bepillantást nyerhetnek az iskola oktató-nevelő munkájába, tanórán kívüli tevékenységeibe. Bejárhatják az iskola megújult épületét.

Az 1. évfolyam osztályait tanítják:
1. A osztály Érsekné Kovács Ildikó - Szabó Bernadett
1. N osztály Gőgösné Bakos Adél - Tóthné Tibolt Nóra
1. T osztály Horváthné Geschitz Bernadett - Dr. Törekiné Pápai Erzsébet

Képzési formáink:
Általános képzés
Német nemzetiségi képzés
Emelt óraszámú matematikaoktatás

  Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


A hidrosztatikai nyomásról tanultak a 7. n-esek

2013.03.05.

A témával kapcsolatos vizes kísérleteket az iskola udvarán mutatták be és elemezték a tanulók a fizika órán.


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Bemutató matematika óra

2013.03.05.

A matematika munkaközösség legutóbbi foglalkozásán bemutató órát láthattak a résztvevők a 6.n osztályban. A tanórát tartó Megyeriné Borsó Éva tanárnő leginkább az új interaktív eszköszök használatának lehetőségeit mutatta meg. Számos feladat megoldása során használták a tanulók az interaktív táblát és a feleltető rendszert.


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Zrínyi Ilona Matematika verseny - megyei forduló

2013.03.04.

Március 2-án volt a Zrínyi Ilona Matematika verseny megyei fordulójának eredményhirdetése. Iskolánkból a legjobb eredményt  Piller Ádám 6.n osztályos tanuló érte el, aki évfolyamában a 10. lett a 121 indulóból.Sikeresen szerepelt a 4. évfolyamos csapatunk (Tibold Eszter, Burghardt Máté, Balogh Márkó), ők a 31 csapat közül a 4. helyezést érték el. Ugyancsak jó eredményt értek el a hatodikosaink (Nagy Luca, Piller Ádám, Tóth Máté), ők a 26 csapat közül a 6. helyen végeztek. Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak: Érsekné Kovács Ildikónak és Megyeriné Borsó Évának!


Piller Ádám Tóth Máté, Nagy Luca, Piller Ádám


Ovis sportvetélkedő iskolánkban

2013.03.01.

Március 1-jén egy játékos sor-, váltóversenyre hívtuk a három környékünkön található óvoda nagycsoportosait. Ötven gyerek mérte össze ügyességét, bátorságát a verseny során, ami nagyon vidám hangulatban zajlott. A bemelegítés során óvó nénik, tanító nénik, versenyzők és szurkolók együtt tornáztak hangulatos zene kíséretében. A kupát és az aranyérmet a vajdai óvoda Oroszlán csapata nyerte el. Ezüstérmes a tókerti óvoda Panda csapata lett, míg a bronzérmet a nátuskerti óvoda Viziló csapata tudhatja magáénak.


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Variációk egy témára: AZ ALMA

2013.02.28.

27-én természettudományos délután keretei között a felsős tanulók olyan hasznos ismereteket szerezhettek, egyik legértékesebb hazai gyümölcsünkről az almáról, ami a tankönyvekből, tanórákból kimaradt. Megvizsgálták az almalé kémhatását, megnézték a reszelt alma vezetőképességét. Mikroszkóp alatt levélkeresztmetszetet, gázcserenyílást tanulmányoztak. Otthon készített Power-point-os bemutatókkal hívták fel a figyelmet az alma egészségre gyakorolt jótékony hatására. Közben a konyhában almás édességek készültek, melyeket az összejövetel végén a tanulók jóízűen fogyasztottak el.


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Járási furulyaverseny

2013.02.21.

Február 18-án az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában zajlott a járási furulyaverseny, melyen 3. és 4. osztályosaink kiváló teljesítményt nyújtottak.
Eredmények:

3. évfolyam

I. Berta Izabella 3.n

II. Vörösvári Máté 3.n

4. évfolyam

I. Köteles Zsófia 4.n

II. Kolozsvári Antónia 4.a

III. Kolozsvári Szabina 4.a

III. Fehér Míra 4.a

A 3.n osztály furulyás csoportja
I. helyezést ért el.

Matting Eszter
Lőke Eszter
Vörösvári Máté
Berta Izabella
Bíró Panna
Hidrik Fanni
Hamza Gábor
Tóth Bálint
Tömör Barbara
Váczy Dorottya

 


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Varga Tamás Matematika Verseny

2013.02.21.

A Varga Tamás matematika verseny országos döntőjébe jutott Tibold Márton 7. n osztályos tanuló. Március 5-én a veszprémi Kossuth iskola lesz a döntő egyik helyszíne. Gratulálunk Marcinak és szurkolunk a további jó szerepléshez.




Heitler Lászlóné Matematikaverseny

2013.02.21.

2013. február 20-án rendeztük meg a Heitler Lászlóné Matematikaverseny 1. fordulóját. A versenyen a város és a városkörnyéki iskolák tanulói vettek részt. A 26. alkalommal megrendezett versenyen 120 fő versenyzett. A 2. forduló március 20-án lesz. Köszönjük a részvételt, a továbbjutóknak jó felkészülést!


Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


Angol szépkiejtési verseny

2013.02.21.

Tegnap került megrendezésre a Tarczy Lajos Általános Iskolában az angol kiejtési verseny, melyen Bognár Benedek 6.t osztályos tanuló nagyon szépen szerepelt.


                                                                                              Gratulálunk!


Munkácsy Mihály évforduló

2013.02.20.

Iskolánk tanulói ünnepi műsorral emlékeztek meg névadójuk, Munkácsy Mihály születésének 169. évfordulójáról.


Képek:
www.munkacsy-papa.hu/index.php


Népdaléneklési verseny az alsó tagozaton

2013.02.19.

Február 19-én megtartottuk hagyományos népdaléneklési versenyünket. Minden versenyzőnek gratulálunk a szép teljesítményért. Köszönet az iskola 3-4. osztályos furulyásainak a színvonalas produkciójukért, mely emelte versenyünk hangulatát. Külön köszönet nyugdíjas kollégáinknak - Kádár Károlynénak, Nagy Tibornénak, Hockhaus Mihálynénak - és Kovács Gyöngyinek, a zsűri elnökének.

Gratulálunk a helyezetteknek!

1. évfolyam
I. Böröczky Veronika Dóra 1.a-t
II. Lájer Milán 1.a-t

III. Szelencsik Ádám 1.n

2. évfolyam
I. Milinszki Emma 2.t

II. Hauber Henrik 2.n

III. Szeiman Gergely 2.t

3. évfolyam

I. Bíró Panna 3.n

II. Hauser Bálint 3.t

III. Molnár Tamara 3.a

4. évfolyam

I. Kőszegi András 4.n

II. Nagy Johanna 4.n

III. Pintér Márk 4.t


  Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php



Munkácsy Mihályra emlékeztek az 1.n-ben

2013.02.19.

Iskolánk névadójának születésnapján az 1. n osztály megismerkedett a festő rövid életrajzával, néhány ismertebb festményével. Az internet segítségével ellátogathattak Munkácsra, megnézhették a várat és a művész szülőházán lévő emléktáblát.
Jó lenne, ha a valóságban is láthatnánk!-mondták a gyerekek.


  Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php
 


Szorobán szakkör az iskolánkban

2013.02.13.

Iskolánk alsó tagozatán a matematika oktatásában több éven át nagyon jó tapasztalatokkal használtuk a SZOROBÁNT. A 2. évfolyamosok körében nagyon népszerű az eszköz használata. 20 fő jelentkezett a szakköri foglalkozásokra.
Az eszköz használata leköti a tanulók figyelmét, nem érzik tehernek a fejben való számolást és egy olyan plusz lehet, ami rendkívüli módon felgyorsítja és egyszerűvé teszi a fejszámolást. Az elvét elsajátítva eszköz nélkül is képesek lesznek a gyerekek „szorobános” módon számolni. Fegyelemre, feladattartásra, precizitásra nevel, ami megmutatkozik más területen is (íráskép, finommotoros mozgás, fegyelem, gyakorlatias szemlélet, logika).
2013 szeptemberétől az induló első osztályaink közül az egyikben emelt óraszámú matematikatanítást tervezünk, ahol a szorobán mellett kiemelt szerepet kap a sudoku, a sakk és más logikai játékok megismertetése, amit az 5. osztályban az emeltszintű matematika oktatás követ.


  Képek:www.munkacsy-papa.hu/index.php


ELÉRHETŐSÉG
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

8500 Pápa, Aradi u. 10-12.
Telefon: 06-89/313-648
Fax: 06-89/324-751



www.munkacsy-papa.hu

ESEMÉNYEK
2025. február
H K Sz Cs P Sz V
0102
03040506070809
10111213141516
17181920212223
2425262728
 

Aktualitások
2025.01.30.
 Pápa Város Önkormányzata minden évben megjutalmazza azokat a sportolókat, akik az adott évben eredményes sportteljesítményükkel példát mutattak, akikre büszkék lehetünk. Iskolánk tanulói közül a...

2025.01.28.
A Matific matematika tanulását segítő program használói közül a legsikeresebb tanulóinkat félévkor jutalomban részesítettük. Gratulálunk nekik a szép eredményhez és a kitartó munkához.   1-10...

2025.01.24.
 Diákjaink kézhez kapták a féléves munkájukat minősítő értékelést. A kitűnő tanulóknak az igazgató adta át az aulában egy gratuláló kézfogás kíséretében.     További képek itt>...