Iskolánk nagy figyelmet fordít a pályaválasztásra. Célunk, hogy minden diákunk a számára megfelelő középiskolában tanulhasson tovább. Ehhez nyújtott segítséget a 7. és a 8. osztályos tanulóink és szüleik részére megtartott, hagyományos Pályaválasztási szülői értekezletünk. A rendezvényen minden pápai és egy győri középiskola képviseltette magát. Köszönjük szépen, hogy bemutatták intézményüket és a jövő tanévben induló képzéseiket.
Az idei tanévben október 15-én tartottuk iskolánkban a pályaorientációs napot. Ezen a tanítás nélküli munkanapon a gyerekek érdeklődési körének és életkori sajátosságaiknak megfelelően foglalkoztunk a továbbtanulással, pályaválasztással. A kollégák, a szülők, a meghívott vendégek és a fogadó cégek jóvoltából változatos programokon vehettek részt az osztályok.
Képek:
2024. október 14-én és 15-én 14-18 óra között szerveztük meg a papírhulladék gyűjtését. Délutánonként tanulóink szüleikkel és nagyszüleikkel lelkesen hozták az otthon felhalmozódott papírt. Az osztályok között versenyt hirdettünk és egyénileg is feljegyeztük a hozott mennyiséget.
A Lázár Ervin Program kapcsán kisdiákjaink egy képzeletbeli zenés, táncos utazáson vettek részt iskolánk aulájában. A Budapesti Filharmóniai Társaság művészei interaktív előadásukkal elvarázsolták a kicsiket.
Iskolánk 6. és 7. évfolyamos tanulói 2024. október 14-én egy érdekes, zenés előadáson vettek részt intézményünk aulájában. A Lázár Ervin Program keretein belül megvalósuló hangversenyen a Budapesti Filharmóniai Társaság művészei működtek közre. A Kezdetben vala a HANG… című előadásuk nagy tetszést aratott diákjaink körében.
Tanulóink műsora színesítette október 12-n a német nemzetiség ünnepi programját. A vármegyei német nemzetiségi gálán szerepelt iskolánk kiszenekara, alsós furulya-és énekkar csoportunk, a „Vergissmeinnicht” tánccsoport, és Veidinger Nóra Kata versmondó. A színvonalas rendezvényen Szücs Judit kolleganőnk átvette a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat felterjesztésére elnyert „Maria-Schönwald-Preis” díjat. Gratulálunk az elismeréshez, további munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk!
2024.10.10-én látogatást tettünk iskolánk néhány nyolcadikos tanulójával a Batthyány Lajos Szakképző Iskolában a Kisalföld ASZC szervezésének keretein belül. A program változatos formában, nagyon sok helyszínen mutatta be az iskolában tanított szakmákat, így könnyítve meg a pályaválasztás előtt álló 8.évfolyamosok döntését.
Hasznosan telt el a pár óra!
A 6. évfolyamos tanulóink ínycsiklandó hidegtálakat készítettek technika órán, amit utána jó étvággyal el is fogyasztottak.
Szórádi-Tóth Száva tanulónk az Ausztriában megrendezett íjász világbajnokságon az I. helyezést érte el a női-gyermek kategóriában.
Gratulálunk!
Bánhidi Márk emlékversenyt rendeztek atlétikából a Sportcentrumban.
Érmeseink:
Kislabda:
I. helyezés: Török Hanna
III. helyezés: Fehér Tamás Csobán
1000m:
II. helyezés: Icsó Loretta
III. helyezés: Nagy Fruzsina
IV. helyezés: Nagy Kamilla
600m:
III. helyezés: Therr László
IV. helyezés: Fehér Tamás Csobán
Távolugrás:
II. helyezés: Nagy Csenge
III. helyezés: Koller Katalin
III. helyezés: Potháczki Zsombor
60m:
II. helyezés: Fehér Tamás Csobán
III. helyezés: Potháczki Zsombor
Gratulálunk!
Október 2-án az 1.n osztályosok a magyar népmese napja alkalmából egy rendhagyó olvasás órán vehettek részt a Jókai Mór Városi Könyvtárban. Az égig érő paszuly népmese interaktív bemutatása után, egy izgalmas kézműves foglalkozás várta a gyerkőcöket, ahol a paszuly tetején nőtt palotát készíthették el elsőseink. Ezt követően egy kis könyvtári barangoláson vehetett részt lelkes kis csapatunk.
Köszönjük szépen a lehetőséget!
Az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulójára a 4. évfolyamosok és a kis zenekarunk színvonalas, megható műsorával emlékeztünk meg. Iskolánk zászlaját is félárbocra eresztettük a nemzeti gyásznap alkalmából. Műsorunkkal és az iskolánk hagyományőrző csoportjával részt veszünk a városi megemlékezésen is.
A műsor a linkre kattintva megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=IZm-1CM79Ic
Hagyományainkhoz híven, ünnepélyes keretek között került sor a Schultüte csomagok átadására. A programra első osztályosaink vidám műsorral készültek, majd a nyolcadikosok átadták az általuk elkészített cukorsüvegeket, melyeket a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat töltött meg édességekkel. A kicsik nagy örömmel vették át a köszöntő csomagokat, és meg is kóstolták a finomságokat.
A magyar népmese napjához kapcsolódóan a Jókai Mór Városi Könyvtárba látogattak a 2. b osztályosok, ahol mese, játék, fejtörő, kézműves tevékenység várt a gyerekekre.
A 4.a osztályosok megemlékeztek a takarítási világnapról interaktív foglalkozás keretében. A prezentáció segítségével megismerkedtek a világnap eredetével és azzal is, hogy ők gyerekként mit tehetnek. Rendet raktak a táskáikban, és tolltartójukban. A felesleges dolgokat eldobták. Majd rajzoltak és színeztek. Végül szemétszüretet tartottak és megtisztították az iskola környékét. A jó hangulatú foglalkozáson örömmel vettek részt a gyerekek.
Dobó-Kocsis Gábor rendőr főhadnagy kiemelt bűnmegelőzési főelőadó irányításával „zebrasétán” vettek részt első évfolyamos diákjaink. A gyalogos-átkelőhelyekhez, valamint az átkelő nélküli útkereszteződésekhez érve az elsősök az úttesten történő biztonságos átkelést gyakorolták, a járdán közlekedve pedig az úttest mellett kihelyezett közlekedési jelzőtáblák jelentéseiről beszélgettek az iskolarendőrrel.
|
|||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V | |||
01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | ||||
07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | |||
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | |||
28 | 29 | 30 | 31 |