A városi szinten megszervezett első hóemberépítő versenyen iskolánkból a 2. b, 3. b és a 3. n osztályos tanulók vettek részt. A rendkívüli hideg miatt a porhó állaga nem fogott ki a gyerekeken. Nagyon ötletes, kreatív alkotások születtek. A havas program közös teázással zárult. Köszönjük Lampért Gábornak az élményt, a remek hangulatú délelőtti mókát.
December 19-én délelőtt ünnepélyes keretek között a 3. évfolyamosok műsorával hangolódtunk a karácsonyra. Az énekkar előadásában pedig egy zenei összeállítást hallhattunk. Köszönjük a hangulatos, igazán ünnepre hangoló műsort a felkészítő nevelőknek.
A 3. évfolyamosok műsora megtekinthető ide kattintva.
Kimagasló siker a Hatvani Vasutas Települések Szövetsége által meghirdetett országos "Karácsonyi vonatok" elnevezésű rajzpályázaton! A pályázatra korcsoportonként több, mint 500 pályamű érkezett, melyekből kiállítás nyílt a Hatvani Polgármesteri Hivatalban. A díjazottak értékes Lego ajándékot kaptak.
Helyezések:
1. helyezés: Horváth Luca 8.nn
Különdíj: Simon Barbara 7.nn
Felkészítő: Németh-Bene Gabriella
Gratulálunk!
2025. december 17-én délután a 4. N osztály számára karácsonyváró, retro témájú klubdélután került lebonyolításra. A foglalkozás jó hangulatban zajlott, táncos tevékenységekkel, retro játékokkal, valamint szendvicsek, üdítők és a szülők által felajánlott sütemények fogyasztásával. A szülők támogatását ezúton is köszönjük.
Ebben az évben is intézményünk adott otthont a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett adventi hangversenynek. Tanulóink csodálatos műsora tette meghitté az ünnepi várakozást. Fellépett iskolánk kis- és nagyénekkara, furulyacsoportunk, zenekarosaink és a pedagógusok kórusa. Köszönjük a 250.000 Ft értékű táncruhákat, melyeket a Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat ajándékozott az iskolának. Köszönet a szervezésben és a felkészítésben részt vevő pedagógusoknak! A feltöltődést nyújtó estét szeretetvendégség zárta.
2025. december 11-én a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében iskolánk 7.B osztályos tanulóival ellátogattunk a Pápai Református Ótemplomba és a Pápai Református Kollégium könyvtárába. Mindkét helyszínen először tárlatvezetés keretében egy-egy kiállítást tekintettünk meg. Az ótemplomban hallhattunk a megépítésének történetéről, a múltbéli és jelenkori funkciójáról; a karzaton pedig megtekintettük a református valláshoz tartozó nevezetes, nagyra becsült tárgyakat. A könyvtárban Petőfi Sándor Pápán töltött időszakával ismerkedhettek meg a diákok. A tárlatvezetés után térképes tárgykeresés és kvízes kincskeresés formájában játékos feladatokat kaptak a diákok. Végezetül a könyvtárban megismerték és kipróbálhatták a reformkori nyomtatás technikáját. Mind a pedagógusoknak, mind a diákoknak hasznos időtöltést jelentett a program.
Iskolánk idén is csatlakozott a Veszprém- Főegyházmegyei Karitász karácsonyi, jótékonysági akciójához. Tanulóink dobozokba csomagolhatták azokat a játékokat, plüss figurákat, édességet, amiről úgy gondolták, hogy más gyermek örülhet neki karácsonykor az ajándékozás időszakában. A 155 darab ajándékdobozt december 11-én szállították el a karitász munkatársai az iskolából.
Az idén december 10-én szerveztük meg a hagyományos adventi vásárunkat. A délelőtt karácsonyi zeneszó mellett az ünnepre hangolódás jegyében telt. Köszönetet mondunk azoknak a szülőknek és nagyszülőknek, akik gyermekeikkel szebbnél-szebb, ötletes ajándék elkészítésével hozzájárultak programunk sikeréhez. A befolyt összeget dekorációk készítésére, versenyek támogatására, gyermekek jutalmazására, illetve tantermi- és szabadidős játékok vásárlására szeretnénk fordítani az iskola alapítványán keresztül.
December 9-én délután a 4. N osztályosok a szülőkkel közösen egy remek délutánt töltöttek együtt. Kézműves tevékenység után karácsonyváró műsorral kedveskedtek a gyerekek szüleiknek, majd sütizés és egy kis beszélgetés zárta a programot. Köszönjük a segítséget és a felajánlásokat a szülőknek!
Az idei évben is megrendezésre került hetedikeseink körében a hagyományos angol karácsonyi teadélutánunk. A program alkalmából megismerkedtek a gyerekek az angol karácsonyi ünnepkör szokásaival, ételeivel, hagyományaival. A játékos interaktív feladatok, a kézműves foglalkozás, a teasütemény és a teázás tették emlékezetessé ezt a kellemes alkalmat. Mindenki nagyon jól érezte magát!
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság által meghirdetett „Egészséges életmód” rajzpályázat eredményhirdetése iskolánk aulájában volt. A 4.N osztályosok alkotásukkal a 3. helyezést szerezték meg. Gratulálunk az elért eredményhez. Köszönjük minden résztvevő diák közreműködését!
A Torna Diákolimpia vármegyei döntőjén a munkácsys lányok csapatban 1. helyezettek lettek. (Bácsi Boróka 7.n, Bácsi Fanni 5.n, Koller Katalin 7.nn, Nagy Csenge 7.nn, Nagy Tamara 7.nn, Szabó Anna 8.n)
Egyéniben is csodálatos eredmények születtek:
Bácsi Boróka 1.
Nagy Tamara 2.
Koller Katalin 4.
Szabó Anna 5.
Nagy Csenge 6.
Gratulálunk, büszkék vagyunk rátok!
Az 5.N osztály nemcsak a Munkácsys gyerekeket örvendeztette meg a Mikulás műsorával, hanem ellátogattak a Nátuskerti Óvodába is, ahol 100 ovisnak szereztek hatalmas örömet előadásukkal és ajándékaikkal. Óriási élmény volt ilyen lelkes közönség előtt szerepelni!
Az 5.n osztály tanulói színvonalas műsorral lepték meg az első osztályosokat. A negyedik évfolyamosok ajándékokkal kedveskedtek nekik.
A műsor megtekinthető ide kattintva.
A Pápai SZC Acsády Ignác Technikum és Szakképző Iskola ebben a tanévben is megrendezte az általános iskolások számára a pályaválasztási vetélkedőjét. A képzési kínálatában szereplő szakmákhoz kapcsolódóan játékos és ügyességi feladatokat oldottak meg a csapatok a tanműhelyekben.
Iskolánkat a 8. évfolyam 2 csapattal képviselte:
8.n 1. hely Kocsis Benedek, Lakos Kristóf, Németh Ádám, Tornyos László
8.nn 4. hely Fekete Ármin, Kulcsár Lia, Tóth Boglárka, Tremmel Lili
A Tarczy Lajos Általános Iskola által 2025. december 3-án szervezett Pápai járási Bognár József-anyanyelvápoló versenyen a következő eredmények születtek:
Gregosits Gábor 6.N osztályos tanuló 1. helyezés
felkészítő tanára: Bartók Mária
Tremmel Lili 8.NN osztályos tanuló emléklapban részesült
felkészítő tanára: Kovácsné Kertész Hajnalka
Szeretettel gratulálunk!
A Türr István Gimnázium által megszervezett interaktív, ismeretterjesztő rendezvénysorozat harmadik előadásán vettünk részt a középiskolában. A pápai származású akadémikus, egyetemi tanár, Dr. Hoffmann István volt a vendég, aki a Helynevek Pápán és környékén című előadásába vonta be a tanulókat. Megtudhattuk többek között, hogy hol volt régen a Szél utca, a Térjmeg utca? Honnan ered a Fapiac tér, a Gróf út, a Vásár utca vagy az Öreg-hegy elnevezés? Milyen eredetű Pápa és Tapolca tulajdonnevek?
2025. november 28-án került megrendezésre a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskolában a városi-területi mesemondó verseny a Mesenap alkalmából. Iskolánkat 3 évfolyamon 6 kisdiák képviselte szép eredménnyel.
1. évfolyam
I. hely - Birkás István felkészítő - Varjas Judit
III. hely - Dudás Zoé felkészítő - Nagy Gabriella
3. évfolyam
II. hely - Koller Adél felkészítő - Szabó Bernadett
Dicséret illeti továbbá 3. évfolyamon Szalay Flórát, Nágel Csaba Noelt és Bernáth Júliát a 2. évfolyamon, akik szintén színvonalas mesemondással járultak hozzá a Mesenapi rendezvényhez.
Gratulálunk!

|
|||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| H | K | Sz | Cs | P | Sz | V | |||
| 01 | 02 | 03 | 04 | 05 | 06 | ||||
| 07 | 08 | 09 | 10 | 11 | 12 | 13 | |||
| 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | |||
| 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | |||
| 28 | 29 | 30 | |||||||