Munkácsy Mihály
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8500 Pápa, Aradi u. 10.-12.
Telefon: 06-89/313-648

Aktualitások

Papírgyűjtés 2014

2014.09.18.

Iskolánkban már hagyomány, hogy ősszel papírgyűjtést szervezünk. A Spartacus pályánál elhelyezett konténerekbe tanulóink lelkesen hozták az otthon feleslegessé vált, felhalmozódott papírt. A papírgyűjtésből befolyt pénzösszeg az osztályok között kerül kiosztásra. Köszönjük a szülők, nagyszülők tevékeny közreműködését is.

 

További képek itt>>
 


Losonci vendégeket fogadtunk

2014.09.12.

Iskolánk testvériskolai kapcsolatokat ápol a határon túli Kármán József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolával. Losoncról az iskola vezetősége és tantestületének két nevelője látogatott el szeptember 11-én hozzánk. Megnézték az intézményünket, még tanórákra is betekintettek. Októberben a 7. évfolyamunk látogat el a losonci iskolába a „Határtalanul” c. pályázati program keretében.
A jövőben még tartalmasabb kapcsolatot kívánunk fenntartani a felvidéki testvériskolánkkal.
 

További képek itt>>


Levendula szüreten a 4.a

2014.09.10.

Nyárias melegben ,a pápai Fő tér virágágyásaiba ültetett levendula másodvirágzását figyelték meg és szedték le a 4. a osztályosok. Levendulával díszített szívecskét is készíthettek. Köszönjük az Esterházy kastély programszervezőjének, Marika néninek ezt a különleges , emlékezetes délutánt.

 

További képek itt>>


Első nap az iskolában

2014.09.01.

Szeptember elsején 85 első osztályos tanuló ült be iskolánk padjaiba. A kezdeti megszeppenést követően egy jókedvű siserehad kezdett ismerkedni az iskolai élettel.

 

További képek itt>>


Erdei tábor matekosoknak

2014.09.02.

A Pápai ÉSZkerék Egyesület matematikai tehetséggondozó tábort szervezett a kupi erdészeti iskolában augusztus 10. és 16. között. A táborba meghívásos alapon érkeztek a gyerekek:az elmúlt tanév versenyeredményei alapján válogattak az egyesület vezetői. Iskolánkat 3 tanuló képviselte a táborban: Cserkuti Sándor, Piller Ádám és Tóth Máté. Délelőttönként intenzív matekozás folyt napi 4 órában. Délutánonként pedig különböző logikai játékokkal játékokkal játszottak és sportoltak a gyerekek. Esténként pedig érdekes előadásokat hallgattak. Csillagász, matematikus, újságíró, régi tanítványok és kollégák voltak a vendégek. A tábor munkáját iskolánk két tanára -Tóth József és Tóthné Nagy Judit- is segítette.

 


Alsós tábor Döbröntén

2014.09.01.

Az idei nyáron 3 turnusban 85 alsós kisdiák táborozhatott Döbröntén. A tábor nagyon népszerű az alsósok körében. A felejthetetlen élményekről a fotók árulkodnak.

 

További képek itt>>


Tanévnyitó ünnepély

2014.08.29.

Augusztus 28-án ünnepélyes keretek között megnyitottuk a 2014-2015-ös tanévet. A 3.n osztályos tanulók műsora után Megyeriné Borsó Éva igazgató köszöntötte iskolánk diákjait.

 

További képek>>


Iskolakóstolgató

2014.08.28.

Szerdán délelőtt az 1. osztályos gyerekek iskolakóstolgató foglalkozáson vettek részt. Az ismerkedős játékot sportfoglalkozás követte, majd kézműveskedtek. Megismerkedtek az iskola épületével is. A szép számú résztvevő vidám zenés, táncos játékkal zárta a napot.

 

További képek itt>>


Részvétel a Tókerti Városrészi Napon

2014.08.25.

Iskolánk lelkes pedagógus csapata is benevezett a tókerti pörköltfőző versenybe. A vidám hangulatban készült étel nagy sikert aratott és dobogós 2. helyezést ért el. A délután folyamán két helyszínen is kézműves foglalkozást tartottunk. „Kinder”- virágot és „csillámtetkót” lehetett készíteni. Közben a kulturális műsorban fellépett a harmadik évfolyamunk a „ZUMBA” tánccal és a tanári tánckarunk egy vidám összeállítással.

 

További képek itt>>


KRESZ verseny

2014.06.30.

Országos KRESZ verseny, Budapest 2014. 06. 28. "Ki a mester két keréken"

14. helyezés: Sztupák László 6.n osztályos tanuló.

Gratulálunk!

 



Tematikus tábor a felső tagozaton

2014.06.27.

Június utolsó hetében négy napos tematikus tábort szerveztek a munkaközösségek a jelentkező 31 tanuló számára. Negyediktől nyolcadik évfolyamig hirdettük a programot. Az első napon a matematika-informatika terén akadályverseny keretében kirakó, táblás, elektronikus játékokat próbálhattak ki a gyerekek. A második napon kerekpártúrára indult a csapat Tapolcafőre a tanösvényhez. A harmadik napon főként a jobb agyféltekés rajzolás aratott osztatlan sikert. Könyvtárlátogatással és vidám fagyizással zárult a tábor.

 

További képek itt>>


Tanévzáró ünnepély 2014.

2014.06.24.

2014. június 20-án iskolánk adott otthont a tankerületi évzárónak. Egyházi Andrea tankerületi igazgató és Megyeriné Borsó Éva igazgató intelmei és a jutalomkönyvek kiosztása után ünnepélyes keretek között lezártuk a 2013/14-es tanévet és elkezdődött a táborozások időszaka. A vakációra mindenkinek kellemes pihenést és feltöltődést kívánunk a következő tanévre.
 

További képek itt>>


KRESZ verseny

2014.06.24.

Regionális KRESZ verseny, Székesfehérvár 2014. 06. 21. "Ki a mester két keréken" 3. helyezés: Sztupák László 6.n osztályos tanuló országos döntőbe jutott.

Gratulálunk!

 


Elballagtak a 8. évfolyamosok

2014.06.16.

Június 13-án délután ünnepélyes keretek között, megható műsor kíséretében búcsúztunk el a 8. évfolyamos tanulóinktól. A bizonyítványok átvétele mellett jutalomkönyveket, díszokleveleket osztottunk ki. Az „Év osztálya” címet a 8. N osztály nyerte el. Az „Év diákja” pedig Tamás Stella 8. N osztályos tanuló lett.
Gratulálunk!
A középiskolai évekhez mindenkinek sok sikert kívánunk!
 

További képek itt>>


Osztálykiránduláson a 3.n

2014.06.11.

Június 4-én ragyogó időben indultunk a tanulmányi kirándulásra. A kirándulás során megismerkedtünk a sümegi vár rövid történetével. A nemeshanyi vízimalomban végigkövettük a búza útját. A nap zárásaként Sárosfő-pusztán pisztrángokat etettünk.​

 

További képek itt>>


Országos KRESZ verseny

2014.06.05.

Országos kerékpáros iskola kupa, Pécs 2014. 05. 27-28.

14. helyezés Hujter László 8.t

A szabályossági versenyben különdíjat kapott.

Gratulálunk!

 


Várostörténeti foglalkozás

2014.06.05.

A 3.t osztály várostörténeti foglalkozások keretében pápai sétákon vett részt. Nevezetes épületeket, templomokat, szobrokat, érdekes emlékhelyeket kerestek fel. A hozzájuk kötődő történetekről Váminé Molnár Emma mesélt a gyerekeknek. Az utolsó könyvtári foglalkozáson interaktív játék során idézték fel az ismereteiket.

 

További képek itt>>


Kerékpártúrán a 3. a osztályosok

2014.06.05.

Szülők és gyerekek, közel 30-an vettek részt 3. a osztályból a Tapolcafői Tanösvényhez szervezett kerékpáros kiránduláson. A gondosan megtisztított Tapolca patak partján kellemes sétát tettek a résztvevők, megcsodálták az Örvény-tó különleges látványát, a vízikerék működését. Szomjukat a Forrásfői kút vízéből csillapították.

 

További képek itt>>


Trianon emléke

2014.06.05.

A trianoni békediktátum 94. évfordulójáról emlékeztünk meg iskolánkban. Az emlékműsor összeállítást minden tanuló az iskola TV-n kísérhette figyelemmel. 1920. június 4.-én aláírták a trianoni békeszerződést. Elcsatolták az akkori Magyarország területének és lakosságának kétharmadát, termőföldjeinek, erdeinek több mint 60%-át. Megszűnt a kijárat a tengerekre. 2010-ben az Országgyűlés ezt a napot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

 

A Nemzeti Összetartozás Napja - videó megtekinthető itt>>


Sakk Diákolimpia Országos Döntő

2014.06.05.

Balogh Bálint, 7.n osztályos tanuló, a megyei első helyet megszerezve jutott be a május 31-én megrendezésre került Sakk Diákolimpia Országos Döntőjébe.
Bálint a 24. helyet szerezte meg.
Gratulálunk!

 


 


ELÉRHETŐSÉG
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

8500 Pápa, Aradi u. 10-12.
Telefon: 06-89/313-648
Fax: 06-89/324-751



www.munkacsy-papa.hu

ESEMÉNYEK
2024. március
H K Sz Cs P Sz V
010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
 

Aktualitások
2024.03.27.
Március 27-én a szünet előtti nap délelőtt az 1.n osztály Csótra ment húsvétváró kirándulásra, ahol különböző állomásokon vett részt. Nagyon élvezték a kis elsősök.   További képek itt>>

2024.03.27.
 Ez volt a témája a 2. b osztály mai olvasás órájának. Ennek keretén belül megismerték a kókuszgolyó hozzávalóit, elkészítési módját. Ezek után már csak a megvalósítás volt hátra, és természetesen...

2024.03.27.
 Iskolánkban a felsős szavalóversenyt március 26-án délután rendeztük meg. A következő eredmények születtek:   5. osztály   1. Nagy Tamara 5. nn 2. Nagy Csenge 5.nn 3. Kálmán Lili...