Munkácsy Mihály
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8500 Pápa, Aradi u. 10.-12.
Telefon: 06-89/313-648

Aktualitások

"Levél" projekt a 2. évfolyamon

2015.10.19.

Az őszi levélhullás ihlette a második évfolyamosok "Levél" projektjét. Egy egész héten át levéllel kapcsolatos mondókákat, dalokat tanultak. Kézműves program keretében nyomdáztak, festettek, amihez szintén a levelet használták fel. A tartalmas, nem mindennapi hetet kiállítással zárták.

 


További képek itt>>


A 4.n szerepelése Bakonypölöskén

2015.10.21.

Október 16-án az „Idősek Világnapja” alkalmából a 4. n osztályosok műsort adtak Bakonypölöskén az ottani Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívására. Német és magyar tánccal, verses összeállítással készültek. A vendégek lelkes tapssal és finom enni-innivalóval köszönték meg a gyerekek produkcióját.

 

További képek itt>>


Pályaválasztási kiállítás

2015.10.19.

Nyolcadik évfolyamosaink osztályfőnökeik kíséretével ellátogattak a Sportcsarnokban megrendezett pályaválasztási kiállításra.
A tanulók nagy érdeklődéssel vettek részt a megnyitó ünnepélyen, majd megismerhették a középiskolák által kínált továbbtanulási lehetőségeket.

 

További képek itt>>


Bolyai Matematikai Csapatverseny

2015.10.19.

Október 16-án délután volt a Bolyai Matematikai Csapatverseny megyei fordulója, melynek iskolánk biztosította az egyik helyszínt. Öt iskola 22 csapata érkezett hozzánk ez alkalommal. A verseny a Himnusz hangjaival kezdődött, majd a csapatok megkapták a feladatokat. A 13 feleletvélasztós és 1 kifejtős feladat igazi együttműködést kívánt a csapattagoktól, hiszen 1 óra alatt egyedül nem tudták volna megoldani azokat. Erra utal a veseny szolgenje is: "Az együttműködés képessége az egyik legnagyobb dolog az életben."

 

Csapataink:

 

Fantasztikus négyes:

Áldozó Csenge

Gulyás Bálint

Oláh László

Kun-Szabó Attila

 

Közös nevező:

Váczy Dorottya

Matting Eszter

Tóth Bálint

Kovács Tamás

 

Bűvös kockák:

Cserkuti Sándor

Pintér Márk

Balogh Márkó

Kőszegi András

 

További képek itt>>

 


Mosolygó fogacskák

2015.10.15.

Az első évfolyamosok beneveztek a dm Drogerie Markt fotópályázatára, ahol az ország legszebben mosolygó osztályát keresik. Mi ezeket a fotókat küldtük el!

 

  


Hóri nyomában...látogatás a múmiánál

2015.10.14.

 3000 éves múltbéli utazáson vettek részt az 5.n osztályosok, a Pápai Református Gyűjtemények múzeumpedagógiai foglalkozásán. Gondolatban Akhmimban jártak, és megismerkedtek a múmia évezredes múltjával az egyiptomi kultúra halotti kultuszával, a múmifikálás folyamatával, a balzsamozók munkájával. Kézbe foghatták pl. a nátriumsót, méhviaszt, tömjént, még a szikomorfát is, ami a szarkofág alapanyaga. A foglalkozáson levetítették a múmia CT vizsgálatán készült felvételeket is, melyből kiderült, hogy egy jó egészségi állapotban lévő férfi fekszik a bandázsban. Végül mindenki elkészíthette saját egyiptomi amulettjét is, ami hatalmas sikert aratott.

 

További képek itt>>


Városi Könyvtárban járt a 3.a és 3.n osztály

2015.10.19.

Október 9-én a 3.a és 3.n osztályosok a Városi Könyvtár honismereti programja keretében érdekes előadást hallgattak Pápa város történetéről. Figyelemmel hallgattuk a vízimalmokról szóló verset, majd a könyvtár raktárjában korabeli újságokból hallgattunk meg a régmúlt időkről szóló híreket.

 

További képek itt>>


Októberi takarítás

2015.10.12.

Október 8-án az ÖKO Diákonkormányzatának tagjai ismét megtisztították az iskola környékét az eldobált szeméttől.


Városi-körzeti atlétika verseny

2015.10.09.

2015. október 8-án került megrendezésre a Városi-körzeti atlétika verseny. Iskolánkat 41, harmadik, negyedik osztályos sportoló képviselte. Atlétáink az iskolák közötti pontversenyt megnyerve, a legeredményesebb iskolának járó kupával térhettek haza a versenyről.

Eredmények:


3. osztály, lány – szárnyaslabda-hajítás
2. hely Kovács Georgina (3.n)

3. osztály, lány - gumikalapács-vetés
1. hely Kovács Georgina (3.n)

3. osztály, fiú - mezei futás (600 m)
1. hely Hauser Máté (3.a)
3. hely Maradics Máté (3.n)

3. osztály, fiú - szárnyaslabda-hajítás
1. hely Tóth Máté (3.n)

3. osztály, fiú – gumikalapács-vetés
3. hely Füredi Dominik (3.a)

4. osztály, lány – mezei futás (600 m)
3. hely Vági Dorina (4.n)

4. osztály, lány – szárnyaslabda-hajítás
1.hely Vági Dorina (4.n)
2. hely Németh Eszter (4.n)

4. osztály, lány – gumikalapács-vetés
1. hely Németh Eszter (4.n)
3. hely Szalai Kata (4.a-t)

4. osztály fiú – mezei futás (600 m)
2. hely Ruzsás Dávid (4.a-t)
3. hely Giczi Gábor (4.n)

4. osztály fiú – szárnyaslabda-hajítás
1. hely Szautner Péter (4.n)
2. hely Bezzeg Dániel (4.n)
3. hely Köteles Zsombor (4.n)

4. osztály fiú – gumikalapács-vetés
2. hely Köteles Zsombor (4.n)
3. hely Pethő Dominik (4.a-t)
 

További képek itt>>


Emlékező helytörténeti sétán a 3.a osztály

2015.10.08.

A Jókai Mór Városi Könyvtár szervezésében Váminé Molnár Emma könyvtáros vezetésével helytörténeti sétán vett részt a 3.a osztály. A program célja, hogy a diákok megismerjék Pápa múltját és az egykor itt élő jeles személyiségek munkásságát. Október 6-án az aradi vértanúkra és Batthyány Lajosra emlékezve az Alsóvárosi temetőben járták végig az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz köthető ismert pápaiak sírhelyeit.

 

További képek itt>>


Német nemzetiségi bemutató óra

2015.10.07.

2015. október 7-én folytatódott a mentoráló intézményi program. Szücs Judit tanárnő bemutató német nemzetiségi órát tartott a 7.n osztályosokkal. A téma a "Zweiglein" történet bemutatása volt.

 

További képek itt>>


Október 6. - nemzeti gyásznap

2015.10.06.

Iskolánkban emlékműsorral hajtottunk fejet az 1849. október 6-án kivégzett honvédtábornokok előtt. A megható műsorban Horváth Márk (7.t) Kőrös Fanni (7.t), Milinszky Emma (5.t), Pintér Márk (7.t), Varga Izabella (7.t) szerepeltek.

 

További képek itt>>

 

Videó megtekinthető itt>>


"Kiskukta" 4.n osztályban

2015.10.02.

Október 1-én a 4.n osztályosok a "Kiskukta" program keretein belül ízletes körözöttet készítettek, melyet finom zöldségekkel és egészséges rozskenyéren jóízűen el is fogyasztottak.

 

További képek itt>>

 


Köztársasági Kupa Atlétikai Verseny eredményei

2015.10.02.

Veszprém megyei Köztársasági Kupa Atlétikai Verseny eredményei:

 

Áldozó Botond

Távolugrás: 2. hely

2000m futás: 5. hely

 

 

Kuna Fruzsina

Magasugrás 2. hely

 

 

Füredi Dániel

60m döntős 2.hely


Horváth Alexandra
100m döntős 7. hely

 

 

Hauser Bálint
60m döntős 6. hely


A Zene Világnapja

2015.10.01.

A iskolánkban közös énekléssel ünnepeltük meg a Zene Világnapját. Alsósok és felsősök együtt énekeltek egy népdalcsokrot. S közben arra gondoltunk, hogy "a zene olyan, mint a tenger, mi a parton állunk, ellátunk messze,messze, és gyönyörködünk a hullámok játékában"

 

További képek itt>>


Hagyományok hegyén a 4.a-t osztály

2015.09.29.

2015. szeptember 28-án a 4. a-t osztály izgalmas délutánt töltött a Hagyományok hegyén. A természet ösvényén ismerkedtek a gyerekek a táj növényeivel, állataival. A jurtában rögtönzött történelem órában volt részünk. A kilátóból a tiszta időnek köszönhetően megcsodáltuk a távoli, közeli tájat. A végén pedig kipróbálhattuk a pásztorvilág játékait.

 

További képek itt>>


Nemzetiségi nap

2015.09.28.

A városban szervezett német nemzetiségi napnak iskolánk volt a helyszíne 2015. szeptember 26-n.
A kulturális programban felléptek a Vajda Péter lakótelepi óvoda nemzetiségi csoportja, a Munkácsy Iskola tanulói, a „Gannai asszonykórus” és a herendi „Nefelejcs” tánccsoport.

 

További képek itt>>


Szépkiejtési verseny

2015.09.28.

A Pápai Német Nemzetiségi Önkormányzat idén az iskola nemzetiségi tagozatának jubileumához kapcsolódva szervezte meg „Német szépkiejtési versenyét”.
A program során 24 általános-és középiskolás tanuló adott elő német és nemzetiségi német nyelvjárásban műveket.
 

További képek itt>>


15 éves a nemzetiségi tagozat

2015.09.28.

2015. szeptember 25-n egész napos programmal ünnepeltük a német nemzetiségi képzés elmúlt 15 évének eredményeit.
Vendégünk volt Josef Michaelis német nemzetiségi szerző. A költő verseihez kiírt rajz-és fordítói pályázat eredményhirdetésére is sor került az ünnepi megnyitón.
Az egész iskola németül szavalta a szerző egyik versét.
A tanulók e jubileumi ünnepnapon német hagyományápoló programokon vettek részt. Ezen a workshopon, mely egyben a mentoráló program része is volt öt általános iskola tanárai és közel harminc diákja is jelen volt.

 

A papa-ma.hu oldalán is olvashat az eseményről>>
 

További képek itt>>


Alsós munkaközösségi foglalkozás

2015.09.24.

2015. szeptember 22-én Kürti József, a pápai mentőállomás vezetője bemutatóval egybekötött előadást tartott az újraélesztésről és az iskolában előforduló leggyakoribb balesetekkel kapcsolatos teendőkről az alsós munkaközösség szervezésében az iskola pedagógusainak.

 

További képek itt>>


ELÉRHETŐSÉG
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

8500 Pápa, Aradi u. 10-12.
Telefon: 06-89/313-648
Fax: 06-89/324-751



www.munkacsy-papa.hu

ESEMÉNYEK
2024. március
H K Sz Cs P Sz V
010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
 

Aktualitások
2024.03.27.
Március 27-én a szünet előtti nap délelőtt az 1.n osztály Csótra ment húsvétváró kirándulásra, ahol különböző állomásokon vett részt. Nagyon élvezték a kis elsősök.   További képek itt>>

2024.03.27.
 Ez volt a témája a 2. b osztály mai olvasás órájának. Ennek keretén belül megismerték a kókuszgolyó hozzávalóit, elkészítési módját. Ezek után már csak a megvalósítás volt hátra, és természetesen...

2024.03.27.
 Iskolánkban a felsős szavalóversenyt március 26-án délután rendeztük meg. A következő eredmények születtek:   5. osztály   1. Nagy Tamara 5. nn 2. Nagy Csenge 5.nn 3. Kálmán Lili...