Munkácsy Mihály
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
8500 Pápa, Aradi u. 10.-12.
Telefon: 06-89/313-648

Iskolánkról

 

Iskolánk a kertvárosban 21 tanulócsoporttal és 12 napközis csoporttal működik. Az 525 tanulót 48 pedagógus tanítja.


Az alsó tagozaton minden osztály számára napközit, a felsőben tanulószobát, igény szerint menzát biztosítunk.


Szakköreink változatosak, színvonalasak. A furulya, csengettyű, kézműves, zenekar, énekkar, bélyeggyűjtő, angol szakkörök mellett sportszakkörök és tömegsport foglalkozások várják a gyerekeket. Tanulmányi és sportversenyekre készítjük fel tanulóinkat és támogatjuk őket a pályázatokon való részvételben.


Évenkénti váltásban színházi bemutatót illetve tornaünnepélyt szervezünk, melyeken iskolánk minden diákja aktívan részt vesz a szülők nagy örömére. Minden decemberben Adventi vásárt tartunk nagy sikerrel. A napközis tanulóink havonta az aktuális ünnepköröknek, évszakoknak megfelelő foglalkozásokon vehetnek részt.


Lehetőséget biztosítunk hétvégi kirándulásokon, délutáni szabadidős programokon történő (színházlátogatás, filharmónia) önkéntes részvételre.


Minden évben iskolánk névadójára emlékezve Munkácsy napot, rajzversenyt hirdetünk és játékos alkotó napot szervezünk.


Nevelési elveink


Tanulóink ismerjék meg szülőföldünket, hazánk múltját, jelenét, érezzék felelősségüket jövőnk alakításában. Sajátítsák el az egészséges életmód alapvető ismereteit.


Oktatási elveink


Szilárd alapismeretek kialakítása az alsó tagozaton olyan szinten, amire bátran építkezhet a felső tagozat, illetve a középiskola.

 




ELÉRHETŐSÉG
Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola

8500 Pápa, Aradi u. 10-12.
Telefon: 06-89/313-648
Fax: 06-89/324-751



www.munkacsy-papa.hu

ESEMÉNYEK
2024. március
H K Sz Cs P Sz V
010203
04050607080910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
 

Aktualitások
2024.03.27.
Március 27-én a szünet előtti nap délelőtt az 1.n osztály Csótra ment húsvétváró kirándulásra, ahol különböző állomásokon vett részt. Nagyon élvezték a kis elsősök.   További képek itt>>

2024.03.27.
 Ez volt a témája a 2. b osztály mai olvasás órájának. Ennek keretén belül megismerték a kókuszgolyó hozzávalóit, elkészítési módját. Ezek után már csak a megvalósítás volt hátra, és természetesen...

2024.03.27.
 Iskolánkban a felsős szavalóversenyt március 26-án délután rendeztük meg. A következő eredmények születtek:   5. osztály   1. Nagy Tamara 5. nn 2. Nagy Csenge 5.nn 3. Kálmán Lili...